VÁLASSZ A MENÜBŐL:

Revell Airbus A340 1:144 - Építés

Hurrá. 3 éve! ...indult el a blog, azóta sem töltöttem fel túl sok dologgal azzal ellentétben amivel számoltam. Azt hiszem azért mert abban az időben túl sokat foglalkoztam makettezéssel, túl sokat kapkodtam, túl sokat maceráltam, túl sok lett minden, belefáradtam. Most már újult erővel indulok mindennek ismét! Ezért is jött az ihlet, hogy jöjjön a cikk. Azt hiszem ugyanannyi ideje áll már a gép negyedében összeszerelve a polcon mint amilyen régóta cikk nem került ide fel. A szárnyai szépen le lettek maszkolva, festve, illesztések kiglettelve, felcsiszolva. Alap festékréteggel le is lett aztán kenve. Aztán úgy nézett ki Austrian Wiener Philharmoniker verziót kap, de az mégiscsak uncsi, meg túl csicsás. Szép, egyetértek, de nem adja. Eltelt három év, elutaztam Dániába, és egy nap mikor Bornholm szigetére készültünk, szemtől szemben álltam egy SAS CRJ-700-zal. A festése, a színek és logók előkelősége lehengerelt. Az tetszett a legjobban, hogy semelyik másik társaság nem látta el még gépeit egy ennyire homogén színnel, vörös hajtóművekkel (a tüzet és erőt szimbolizálva ugye) és ilyen klassz vendégszeretettel ami a makettezéshez nyilván tökmindegy. Nem fogok festékszóróval vacillálni, sűrített levegős palackokat halmozni, több ezerért kompresszort venni, inkább fenegyerek leszek, festékspray-vel dolgozom.

Tehát így is nézhetett volna ki:


FIGHTERS.forumactif.com

Nincsenek megjegyzések: