Építsünk I (makettünk kisúlyozása)

Bizonyára, sokan kerültek már abba a helyzetbe, hogy az elkészült makettjük farnehéz lett, és egy olyan pózban áll meg a polcon, mintha csak fel akarna szállni, orral felfelé az égnek (vagy plafonnak) :)

Nos arra, hogy orrnehézzé tegyük, segítve azt, hogy szépen stabilan álljon meg makettünk a futóművein, sok megoldás létezik. Bár viccesnek hangzik, én csiriznek nevezett dzsamizgát készítek, mely lisztből és vízből áll. Ebből a két komponensből gyúrok egy masszát, s annyi lisztet teszek bele hogy már ne ragadjon az ujjaimhoz. Majd formálok belőle egy nagyobb galacsint a megfelelő súly elérése érdekében és még a törzs elemeinek összeregasztása előtt elhelyezem a makett orrában. Szuper kis trükk ez és a későbbiekben semmilyen formában nem hátráltatja a makett építését, hiszen hamar megszárad és ha ügyesek vagyunk még csak nem is látszik.

Létezik még megoldás: a gyurma. Itt a dolog elég egyértelmű, csak egy megfelelő méretű és súlyú gyurmadarabot kell raknunk a makett orrába és hiphopp ki is súlyoztuk azt.

A következő megoldás lehet még az ólom. Itt már körültekintőbben kell eljárnunk, hiszen ha az ólom súlyunk azon része melyet felhevítettünk a tapadás érdekében túl meleg, kárt tehetünk makettünk műanyag részeiben, ezért célszerűbb a megfelelő ólomsúlyt pillanatragasztóval, vagy bármilyen fém-műanyag ragasztóval rögzíteni.

Megemlítendő, hogy tőkesúlyként használhatunk még bármilyen nehezebb tárgyat melyet stabilan rögzíteni tudunk makettünkben és semmilyen formában nem károsítjuk vele azt.


Tovább…

Elindult a makett forum

Elindult a makett fórum

Bízom abban, hogy hamarason egy jó kis közösség talál majd otthont ebben a forumban!


Tovább…

Készletek bemutatása (Revell Airbus A321 Lufthansa)

Gyártási év: 1999-2000
Fellelhetőség: ritka
Matrica: Lufthansa
Hossz: 31 cm
Fesztáv: 23,4 cm



Mi van a dobozban:
(a képre kattintva, nagy méretben is megtekinthető)



Matrica: (méret: 15,7 cm x 11 cm)



Javasolt szerelési útmutató:









Tovább…

Készletek bemutatása (Revell Airbus A320 Thomas Cook)

Gyártási év: 2003
Fellelhetőség: ritka
Matrica: Thomas Cook és Swiss International Airlines
Hossz: 26,1 cm
Fesztáv: 23,5 cm





Egy nagyon szép és pontos modellről van szó, bár sokak szerint vitatott, mennyire előnyös a makettnek ezen fajta szárnyösszeillesztése. Panelvonalai negatív kiöntésűek, az antennák külön felszerelhetőek; ami előnyös a csiszoláskor.
A szettben két fajta hajtóműtípust találunk és szerelhetünk össze az adott változatnak megfelelően, mégpedig egy IAE V2500 és egy CFM-56 típusú hajtóművet. Pozitívum, hogy kevés az igazán törékeny és apró alkotóelem.

Mi van a dobozban:
(a képre kattintva, nagy méretben is megtekinthető)





Matricák: (méret: 22,6 cm x 20 cm)



Javasolt szerelési útmutató:









Tovább…

Építsünk I (elemek leválasztása)





Az első lépések közül azt hiszem igen fontos tisztában lenni azzal, hogyan válasszuk le a makettünket felépítő apró elemeket az öntőkeretről. Ha a repülő törzsét és a hasonló, viszonylag nagyobb elemeket -szárny, vezérsíkok, hajtóműdarabok- nézzük, a leválasztás igen egyszerű! Egy papírvágó kés, vagy egy olló segítségével finoman elmetszük az átkötő részeket. Fontos, hogy ne gyakoroljunk túl nagy erőt egyik eszközre sem, mert rém egyszerűen el tudnak törni a műanyag részek!
Személyszerint a papírvágó késsel történő megoldást preferálom, nagyon precíz munkát lehet vele végezni, míg ollóval csak elnagyoltan tudjuk az egyes elemeket leválasztani, nem is beszélve arról, ha életlen az eszközünk, vágás helyett törést kapunk jutalmul :)!
A papírvágó, élességének köszönhetően, pár jólirányzott mozdulattal szépen elvág bármit, aztán a későbbiekben úgyis szükségünk lesz még rá, a fennmaradt kiálló műanyag részek eltávolításához az alkotóelemekről, amit ugyan le is csiszolhatnánk, de ha már rendelkezünk ezzel a szerszámmal, dolgunk jóval egyszerűbb!

Az ilyen vékony és kicsi részeket,
vagy papírvágóval, vagy kézzel, nagyon óvatosan szereljük le, mert itt az olló pengéivel már abszolút nem tudunk kényelmesen hozzáférni az elvágandó területhez .
Ezek azok az elemek amik a lehető legkönnyebben törnek ketté, rosszabb esetben több darabbá.


Folyt. köv, addigis jó munkát!


Tovább…

Mindenek előtt... (hasznos linkek)

Airlinercafe - US

Pap László barátom személyes weboldala - HUN

Fighters - FR

Makettezes.lap.hu - HUN


Tovább…